Már régóta nem hiszek a véletlenekben, sőt hiszem, hogy mindennek oka van, csak sajnos (?) nincs mindig magyarázatunk dolgokra, történésekre.
Nincs már, hogy egy legyintéssel és egy véletlen-nel elintézzem az eseteket. Talán kell hozzá némi spiritualizmus, csipet ezotéria - persze nem szabad túlzásba vinni, mint semmi mást sem, ugye - vagy valamely vallás hite.
Mi emberek gondolkodunk ( a többség ;-)) keressük a magyarázatokat - hisz ez visz/vitt bennünket mindig is előbbre - és többünk nehezen intézi el magával, ha nincs magyarázat, ok.
A megmagyarázhatatlanra való magyarázatokat, összefüggéseket sokszor apró jelekkel összefüggőbbé, érthetőbbé tehetünk.
No, igen, de mik ezek az apró jelek, meg ugyan melyek is a jelek és melyek nem. Ehhez nyitottá kell válnunk, észrevenni, rálátni apró történésekre, mozzanatokra, képekre, hangokra, illatokra, ízekre. Tudatosan készíthetjük rá magunkat, hogy ezeket a vékony és könnyen szakadó fonalakat hogyan is tudjuk felvenni, idő előtt nem elengedni illetve nem elszakítani. Mindegyik vezet valahová, esetleg egy újabb kapuhoz, ahol újabb szálak vehetők fel. Rajtunk áll, hogy észrevesszük e a szálakat és hogy felvesszük e őket.
Természetesen leélhetjük az életünket e szálak nélkül is, teletömhetjük a hétköznapokat a véletlenekkel is, ki, hogy szereti jobban.
Pár évvel ezelőtt jött a belső indíttatás spanyolul kéne tanulnom. El is végeztem egy kezdő tanfolyamot, majd ebben maradt a dolog (letettem a szálat).
Pár hónapja láttam egy filmet Paulo Coelhoról. Annyira szimpatikusnak tűnt, hogy utánaolvastam, ki is ő. Már a második könyvét olvasom azóta és nagyon a magaménak érzem. Coelho Rio de Janeiroban született, ahol a többség portugálul beszél.
Párommal évek óta tervezünk egy nyaralást vagy legalább egy hosszú hétvégét Lisszabonba. pont (nincs konkrét ok)
A napokban egy tv műsorban egy új dvd-t ajánlottak, a film címe: Éjszakai vonat Lisszabonba, Pascal Mercier regénye alapján készült. Rövid bemutató után, az apró harangocskák csilingeltek… nézd meg a filmet, vedd meg a könyvet!
(Az imént
olvastam: az idei Berlini Filmfesztiválon “Az induló alkotások között
van a Pascal Mercier regénye alapján készült Éjszakai vonat Lisszabonba
című film, amelyben többek között Jeremy Irons a főszereplő”.)
Még aznap kapcsolatba léptem közös barátunkkal “guglival” és sikerült letöltenem a netről a filmet. Voltak jelenetek, üzenetek, amiket újra meg újra megnéztem, lejegyeztem. Lisszabon, egyre jobban vonz a város! Nagyon jó film, még a könyv van hátra, aztán a város maga élőben.
E film is tele van e szálak sokaságával és a főszereplő tanár (Raimund Gregorius) észreveszi és felszedi a szálakat, majd elérkezik egy fontos kapuhoz...
Tudom, hogy az én szálaim (is) még elég hosszúak, és vezetnek valahova!
Más.
Egyik sokat látott kedvenc filmem: Ha eljön Joe Black. Abban van az a jelenet, amikor Joe először kóstolja meg a mogyoróvajat. Azelőtt még nem is láttam, nemhogy ettem mogyoróvajat, de már akkor tudtam, hogy szeretni fogom, elképzeltem az ízét, az állagát.
Münchenben voltam egy barátnőmnél, aki mogyoróvajas kenyérrel kínált… és a valóság megegyezett a jó pár évvel azelőtti elképzeléssel!
