A vonaton vettem észre, hogy a jegyzetfüzetem otthon maradt. Könyvet az útra elraktam, golyóstoll mindig van nálam, de a füzet valahogy kimaradt… Sch…:-S
Nem marad más hátra emlékezetből írom le, amin töprengem útközben. Ilyen még úgy sem volt, gyakorlom - gondoltam.
Azért, még alaposabban átnéztem a táskám minden zegzugát… hátha *kérjétek és megadatik* alapon találok egy darab papírt, amire írni lehet. Hááá…. egy cetli!!!!... pár hete egy gyógynövény német nevét írtam fel rá (Griechisches Eisenkraut), A7-es méret… és hogy én mennyire örültem ott akkor annak a papírfecninek! Kulcsszavas jegyzetelésben mindig jó voltam, most akkor ezt vesszük elő és majd ebből, meg az emlékek előhívásából születik majd a bejegyzés.
Nos, hihetetlen, hogy egy ekkora cetlire mi mindent lehet körmölni apró betűkkel…!
Asztalnál foglaltam helyet, ahol két-két szék szemben helyezkedik el egymással, ott nagyobb az esélye, hogy valakivel/valakikkel beszélgetni lehet az úton. Szemben velem egy korombeli férfi ült. Modern hátizsák (frappáns, nagyon tetszett) koffer, Apple laptop, *okos* mobil (ami mindent tud) és egy könyv. Óvatosan meglestem a címét, német tankönyv szerű könyv Sebastian Kneippról… bingó! A témám. :-) Minden bizonnyal német/osztrák (esetleg, aki jól beszél németül) lehet. Nagyon elmerült a könyvben, majd néha a laptopban. Talán tanult vagy felkészült éppen. Nem úgy tűnt, mint aki kész egy kis laza csevegésre. Salzburg előtt csomagolt, egyre idegesebbnek tűnt, egy google térképet bogarászott, sok volt a felesleges mozdulata…
A tőlem jobbra fekvő nő hallhatóan horkolt. A tájban gyönyörködtem, havas hegycsúcsok kísértek, néhol tehenek legelésztek, aranyvessző bokrok az árokpartokon, mint fáklyák világítottak.
Az állomásokon a hangvédő falak graffitijeit is jól szemügyre vettem. A salzburgiakra külön felhívnám a figyelmet! Művészi munkák. Komolyan, kéne őket zsűriztetni.
Idősebb hölgy érkezett, bécsi akcentussal udvariasan kérdezte, hogy helyet foglalhat e. Válltáskájából előhalászta az Apple Tablet hozzá egy T-com modemet. Idegesen kérdezte, hol a hálózati csatlakozó. Segítettem. Hol volt kapcsolata, hol nem, gyakran sóhajtozott… majd májkrémes kenyeret majszolt. Az egész vagont belengte a májkrém illata, néha a Tablet képernyőjét is elkente vele.
Idősebb mamika szállt fel St. Pöltennél, nagy kofferrel, két-három megtömött reklámtasakkal. Magyarul kérdezte tőlem, hogy szabad e a hely mellettem. (Rám van írva, hogy magyar vagyok…?) Minden bizonnyal nem beszélt idegen nyelvet. A bécsi utas nem örült a nénike sok-sok csomagjának, amit lábhoz helyezett el. Konyha szagot is hozott magával, a keze alapján kertben is munkálkodhatott előtte. Japona karórát viselt. Nem maradt sokáig, a csomagjai miatt átült máshová.
A bécsi hölgy elment a mosdóba és mindent ott hagyott az asztalon, az ülésen a táskáját is. Visszafele jövet egy srác szemből az ajtón át jól meglökte, annyira sietett. Nem ért rá várni, hogy a hölgy bejöjjön a vagonba. A néni németül felmordult *nem tanított meg az anyukád a modorra?*De ezt inkább már csak nekem és önmagának mondta.
A vagon ajtajai automatikusan nyílnak/záródnak ezen a járaton, ez is mind mobil. Akik már utaztak vele tudják és türelmesen vártak az érzékelőre, akik nem, feszegették jobbról, balról. Többnek megmutattam, hogy hol az érzékelő.
Bécsben cserélődött a vagon összetétele. Sokan leszálltak, de annál többen szálltak fel. Nagy zaj lett, sok fiatal magyar foglalt helyet. Már csodálkoztam, hogy egy ázsiai arcot sem láttam eddig. Itt megváltozott ez is.
Átültem az asztal túloldalára, Bécsben megfordul a menetirány. A magyar mamika is visszajött hozzám, szembe velem, később jót szunyókált, még a szája is tátva volt. Jött egy harminc körüli nő pink nadrágban, pink cipőben, pint topban, pink kofferrel. Még a vállára tetovált hawaii nő hajába is egy pink hawaii rózsa volt tetoválva…
Rézsutosan szemben a másik asztalnál a két magyar huszonéves lány fennhangon “szórakoztatta” a fülkét. Okos mobilok elő, az egyik - *játszunk hazúgságvizsgálósat?* A másiknak nem volt kedve, hangosan beszélgettek, minden harmadik szó töltelékszó volt…
A fotón a könyv utolsó két sorának vége "…törj ki a … valóságból!” Coelho szavai mennyivel szebben csengenek.
Jobb helyet találtak a fiatalok a vagon másik végében, helyükre egy magyar nő ült mobillal a kezében. Később beszédbe került pinkkel. Ő is magyar! Hamar a téma a kölcsönök miatti külföldi munka kényszerére terelődött. Egy fiú is csatlakozott, akinek elmaradt a latin órája, ezért hamarabb tudott hazautazni. Politika is volt bőven, különböző kölcsönök, kölcsönalapok, kamatok, különböző bankok, jogi dolgok, a kormány.
Begördültünk Hegyeshalomra. Jobbról-balról -*szia! csak azért hívlak, mert most értünk át.*
Távolabbról egy titokzatosabb téma, idősebb férfihang -*Üdvözlöm! Nem kérem, özvegy vagyok, anyagi biztonságban, igen kérem. Köszönöm a hívását! Csókolom!*
Mobil világban élünk, ami persze sokszor segítség, így jó. De olykor már annyira sok, hogy fogom és kikapcsolom az enyémet, a Tablet meg inkább otthon is hagyom, így tudok még örülni egy A7-es cetlinek is. :-)
