Számadások ideje

Év végén, az ünnepek előtt sokan számot vetnek az elmúlt évről, eddigi életükről. Mi volt jó, mi volt kevésbé örömteli, miből lehet tanulni, a jövőben változtatni.

Éveim haladtával egyre erősebb ez az évzáró számadás.

Aki mer az nyer… Bátraké a szerencse… Kockázatban a nyereség halljuk sokat életünk során. Ezek a klisék is mind igazak, de mi van akkor, ha az ember lánya nem is akar nyerni? Mert már Coelho is megírta, hogy nem a cél, hanem az út a fontos. Utóbbi gondolattal jobban tudok azonosulni. Nem vagyok az a rizikó-gazdag típus, a biztosat a bizonytalanért nem szívesen cserélem el, még ha az kevés is.

Egyszer fordult csak elő az életemben, hogy az összes lapomat lecseréltem, amikor elköltöztem hazámból. Elköltöztem és nem elhagytam, mert szerintem, aki elhagyja a hazáját az nem szándékozik visszatérni, nem tart vele kapcsolatot, nem érdeklődik iránta. Nálam ez a tény nem áll fenn, és a pakliban van egy kártya a visszatérésre is, de addig még le kell egy-két játszmát zsíroznom.

Nem volt könnyű a lapokat becserélni új, ismeretlenekre, de az évek száma bizonyítja, hogy jó döntés volt a piros ászt választani. :-) Erő van benne, hihetetlen erő, mindent visz! A játszmák során volt tök felső, tök alsó, meg zöld hetes is a paklimban. Egy a lényeg: az erős ász is nálam. Ez kell az útra.

Majdnem ismeretlen telefon

Tegnap este fél kilenc magasságában megcsörrent a telefonunk. Párom vette és egy női hang (németül, magyar akcentussal) - nevezzük B-nek - személy szerint engem kért C-nek bejelentkezve. Amikor átvettem a kagylót közölte B, elnézést, téves számot hívott, de le nem rakta, csak többször elnézést kért…

...???...

Hamar rájöttem ki az (pókerezni én is tudok, sőt lehet, hogy még jobban is), hogy A megkérte B-t, C nevében hívjon fel engem… hogy miért kedves Olvasóim, azt ne kérdezzétek, értelmes  magyarázatot én sem tudok.

Nekem sokszor a nap 24 órája sem elég, el nem tudom képzelni, hogy mások miért tudnak unatkozni.

Unatkozó A, menj el futni vagy kirándulni, tanulj nyelvet, olvass értelmes könyvet, zenélj és ne fecséreld az időt haszontalanságokra, olyan rövid az élet :-)

(Kedves Olvasóim, ez nem töprengés volt, csak lejegyzés, többet nem fog előfordulni!)

Emailcím

Kaptam egy üzenetet K-tól, hogy adjam meg az emailcímem. Kedves K. írtam Neked egy emailt, de visszadobja a rendszered.

Sejtem, hogy le van tiltva a rendszeredben minden külföldi email…  Ha ezen változtatsz, akkor kapcsolatba tudunk lépni. :-)

Horoszkóp

A napokban Katicinál volt téma a horoszkóp. Innen jutott eszembe a következő történet.

Pár éve megismertem üzleti okból egy pakisztáni férfit. A horoszkóppal viccelődtünk, pontosabban, hogy kire mi jellemző, mi a horoszkópja.

Hirtelen komolyabbak lettek a vonásai és mondta, “- én nem tudom, mi a horoszkópom…”

“- öö, mi... nem tudod, hogy mi a horoszkópod..?” azt hittem talán még mindig viccel. “- Hát mikor születtél?”

“- Nem tudom.”

“- Hogyhogy nem tudod..?”

“- Ahonnan én jövök, akkoriban nem regisztrálták a születéseket.” A fickó nem volt matuzsálem, ránézésre 45 és 47 körülinek saccoltam. Minden esetre a kijelentése szíven ütött. Hirtelen, mint egy film a másodpercek töredéke alatt lepergett előttem; nincsenek gyerekszülinapok, nincs a 18. év megünneplése, nincsenek torták, gratulációk, nincsenek évente koccintások (mégha jelképes is) egyáltalán semmi megemlékezés arról, hogy ő a világra jött! Elképzelhetetlen számomra. No, nem azért mert én/mi nagy csinnadrattával tartjuk ezeket az ünnepeket, egyszerűen az ÉN tudat egy fontos része. Hisz már kicsi korunkban tortával ünnepelnek (belénk nevelnek) erre a napra egy ÜNNEPET. Ami így van jól.

Következő kérdésem persze az volt, hogy akkor, hogy sikerült Európába átjönnie. Elmondta, hogy bement az ottani hivatalba, hogy szüksége van papírokra, megsaccoltak neki egy születési dátumot és az alapján állították ki a papírjait. Ez alapján kapott egy mérleg jegyet, ami ugyan még illik is rá, de hogy mi a valóság, azt senki soha nem tudja már meg...

Diónyi kérdés

Június eleje. Mentem haza, már a ház előtt jártam, keresztben az úttesten, amikor pár centiméter híján majdnem a fejemre pottyant egy dió. Nagyot koppant az aszfalton. Felnéztem, egy varjú ejtette el, feltörés céljából. A dió kemény volt, egészben maradt. Felvettem.

Dió júniusban… honnan került ide? Az idei diók még nem érnek, még zöldek.

A ravasz varjú elcsenhette a mókustól, az almáriumból. Vajon hol lehet ilyen almárium? A dió nem a földbe volt elásva, mert szép tiszta, nem földes. Hova rejtik még a mókusok a tartalékaikat?

Lehet így is, lehet (?) úgy is

Ismételten úgy vágtunk neki a nyaralásunknak a tónál, hogy nem foglaltunk előzetesen szobát. Korábbi tapasztalatunkból, az előszezonra való tekintettel - meg előzőleg bogarásztam a neten, s láttam, hogy 47%-a a szobáknak még szabad - a spontán megérzéseinkre hagyatkozva helyben választottunk szállást.

Az első hotel, ahol megálltunk már kívülről elegáns külsővel csalogatott. A recepciós fiatal lány gyenge némettel, de törekedően és inkább hűvösen (lásd mosoly és barátságosság nélkül ült a pult mögött, nem állt fel) elmondta, hogy már csak egy szobát tudna nekünk ajánlani. Egy suite. Ez van, x (borsos)áron, kész. Száraz tények. Köszönjük, nem kérjük, szárazan. És már fordultunk is ki avval a tempóval, amivel beléptünk.

Ha egy szálloda épületére ránézünk a szobák teraszai, ablakai, ajtajai többnyire elárulják, hogy lakják e éppen vagy sem… esetleg igaza volt a recepciósnak.

Pár percre rá, újabb hotel vendégváró előkerttel, virágokkal, napozókkal, medencével - hivogató látvány. Beérve a recepcióra, két fiatal hölgy felpattanva a székből, széles mosollyal üdvözöl, “Isten hozta Önöket fogadtatás”...

Kérdésünkre, hogy van e szabad szobájuk, azonnali igen, szeretnénk e megnézni, lenne három ajánlata, tóra néző, hegyekre néző illetve egy suite whirpoollal, két fürdőszobával luxus-pur. Az egyik hölgy végigvezetett a szobákon, emeletről emeletre, lifttel ide-oda, kedvesen csacsogott, minden mozdulata tökéletes volt és természetes.

Visszatérve a recepcióhoz ajánlatot tett, ha x napot maradunk, akkor az x árba kerül kedvezményesen félpanzióval. Férjem kérdően rám nézett és mint anno, határozott igent mondott. :-) Örültünk mindketten.

Ez egy tökéletes szolgáltatás/eladás volt. Nem tudom elképzelni, hogy lehetne e jobban csinálni. Micsoda különbség, és ez az érzésünk egész idő alatt megmaradt. 

Megismerkedtünk más vendégekkel, akik már egy hete korábban ott nyaraltak. Sok problémájuk akadt… nincs sportadó, lemaradnak a teniszversenyekről, akadozik a hotel internete mobilról, nincs esténként “aktion” a szállodában… talán volt még valami szösz, arra már nem emlékszem.

Csak arra, hogy mi maradéktalanul jól éreztük magunkat.

Világom virága

Milyen a Te világod virága?   Van e?   Milyen a szirma?

Tolerancia

Nagy port kavart fel, nem is számítottam rá. Talán, mert itt elfogadottabb a másság, talán, mert itt közismert, talán, mert eszembe sem jutott volna, hogy Európa ennyire egyöntetűen voksol.

(az itteni szigorú vallási keretek között is elfogadott a másság, meggyőz, hogy nem a vallási nézeten múlik)

Nem hiszem, hogy a másság miatt. Akkor már két éve is meg kellett volna történnie annak, ami most történt. Hiszek a dal erejében.

Hiszem, ha az elfogadás nagylelkűbb lenne, akkor kevesebb lenne a provokáció! Nem kéne felhívni a figyelmet… “hé, mi is itt vagyunk, mi is attól a teremtőtől lettünk, mi ilyennek születtünk.” Van aki szőke, van aki sánta, van aki siket, van aki kettős, de ember.

Legyünk spártaiak és taszítsuk le? Más szörnyűséges népirtást már nem is emlegetnék.

Hisz mit tesz a gyermek is, ha nem kap kellő odafigyelést..? Lázad, felhívja magára a figyelmet, provokál. “Hé, én is itt vagyok és én más vagyok mint ahogy azt te gondolod.”

Mindenki, aki más, mint a tömeg és provokál, ott kiabál benne az a kisgyerek. “Vegyetek észre, én más vagyok, mint ti, de én is tudok énekelni, festeni, úszni, dolgozni… mint ti. Nekem is vannak értékeim.”

Szomorú, hogy keletebbre mennyire kevés a tolerancia. Az én gyökereim is onnan erednek, én is a konzervatívizmusban nőttem fel, és hordozom az értékeit. Meg is tartom míg élek, de látom a világban, hogy nem csak a keretek között van érték.

Végül: nincs semmi nemű érdekeltségem a témában, kizárólag a saját véleményem, értékítéletem.

Virtuális lopás zsákutcával

Néhany nappal ezelőtt valaki írt a fb-on arról, hogy általa keszitett fotó egy idegen oldalról köszönt vissza. Felháborította. Teljesen megértem, hisz, más tulajdonát képező dolgot saját célra szó nélkül csak úgy felhasználni eltulajdonítás. Még ha az a dolog “csak egy” fotó is. Még  ha az a dolog csak egy egyszerű fotó mindenféle művészi érték nélkül.

Aznap két bosszankodásra okot adó dolog is történt velem. Munkából hazafelé bevásároltam az egyik üzletben pár ruhaneműt. A pénztárnál a vevői kártyáról hosszasan beszélgettünk míg egy másik eladó elcsomagolta a kifizetett ruhaneműket.

Hazaérve később megnyitottam a blogjaim egyikét, ahol több más blogot nyilvánosan is követek. Olvasgatom mások blogját és egyszer csak látom, hogy az én fotóm ott virít egy általam nyilvánosan is követett (!) blog oldalán mindenféle hivatkozás, forrásmegadás nélkül… Elveim igen is vannak, nevezze bárki is túlságos öntudatnak. Ez felbosszantott és azonnal írtam is az illetőnek. Felháborodásomat a fb-on irtam ki magamból.

Este kicsomagoltam a vásárolt ruhákat és látom, hogy egy darabbal kevesebb volt a szatyromban. Hiányzott a fekete hosszú ujjú póló. Azon gondolkodtam, hogy bizonyítom be másnap egy másik eladónak, hogy egy darabbal kevesebbet kaptam meg, mint amit kifizettem, a blokkon szerepelt, de a táskámban már nem. Reménykedtem a becsületességben, a jóhiszemben.

Ahogy a blognál is! Reméltem, hogy az “elkövető” bocsánatot kér, eltűnődik azon, amit tett, törli a képet és legközelebb az általa készített fotókkal illusztrálja mondanivalóját vagy legalább hivatkozik.

Másnap az üzletben az idegen eladónő megnézte a blokkomat, telefonálgatott, majd közölte, hogy azonnal hozzák az itt maradt ruhadarabot. Elnézést kért és adott két vásárlási utalványt.

Most már csak valami hasonló megoldást vártam a blogos ismeretlentől is. (no nem vásárlási utalványt..) 

Amit kaptam: leszedte a fotómat, sajnálja a dolgot (?), közölte, hogy felreértés volt és javasolja, hogy védjem le a fotóimat…:-S  ja, és szép napot is kívánt, és hogy szépek a fotóim. :-)

Bár máig sem értem milyen felreértésről van szó, oldalamon ott a Kérés a kedves olvasókhoz a saját képeimmel kapcsolatban. 

Gondolom kiguglizza a neki tetsző fotókat és szépen díszítgeti vele az oldalát. Pechjére pont az én fotómba botlott :-)  és feltöltötte.( jól beszaladt az én utcámba..) 

Már törölte a fotómat, egy ahhoz hasonlót illesztett be (sejteni vélem kiguglizott egy újat, mástól)

Javaslatát megfogadtam, már csak őmiatta is, nehogy megegyszer beszaladjon az én zsákutcámba, mert akkor már lehet, hogy nem leszek ilyen humán.. :-) 

Pegid Isten lássa lelkem, ha megkér egész biztos, hogy hivatkozással hozzájárulok fotóm beillesztésére. Más is kért már tőlem fotót, bejegyzést. Hivatkozással, névaláírással semmi akadálya.

A minden rosszban van valami jó is alapon - többen írtak nekem, hogy milyen megoldások, lehetőségek vannak ilyen ügyben. Ezért itt is mégegyszer köszönetet mondok, és örülök, az összefogásnak a segítő szándéknak!!! :-) 

Köszönöm

Új utak.. (?)

Jártamban-keltemben sokfelé eljutottam már, sok úton mentem már, 06-án is ott voltam, aztán még az akadémiai faluban is voltam. Azt hallottam, hogy ott megállítanak, ha autóval be szeretnél menni a faluba és megkérdezik ki vagy, mit akarsz… hm... ilyen időkről én még csak olvastam, meg nem éltem. Visszajönnek talán? Nagyon remélem nem! Áhh, a rossznyelvek… nem kell mindent elhinni.

Mondom, nem kell mindent elhinni!

Szóval, bennünket nem állított meg senki, nem kérdezett ránk senki. Viszont őriznek ott mindent, szigorúan azon a több hektárnyi területen, táblák jelzik, mint Micimackónál: tilos az á… áááh, nem Malackával találkoztunk és nem éppen barátságosan néztek ránk, az idegen járókelőkre. Közel nem lehet menni, viszont távolból is jól lehet sok dolgot látni.

Szép. Ha az épület együtteseket mindentől elvonatkoztatva nézem, nagyon szép, igen, olyan “makoveczes”, nem ő tervezte, ezért -es, de azt is olvastam “Közép-Európa ékszerdobozának tervezték” sok-sok adókedvezményi közpénzből.

Amikor Sport Géza oldalán megnéztem a számítógépes tervet a stadionról - még a zene is ezt sugallta - úgy éreztem magam, mint egy modern gladiátor arénájában… Úgy tudom a gladiátorok arénájában mindig vérre ment a harc, ugye ez már nem olyan aréna… ugye…

Pedig majdnem baleset lett, az utca szemközti oldalán majd hasra lehet esni a gyalogosjárdának nem nevezhető szörnyedvényen… talán marad ki egy kis cement meg sóder. Sóder az van, láttam, meg homok is…(csak ne a szembe… hanem az innenső oldalra...)

Aztán láttam azt is, hogy sok helyen épülnek új utak. Végre, szép új utak lesznek a falvakban. Lesznek? A hepehupás aszfalt tetejét néhány cm-ig felmarják és arra kerül az új út (szép sztaniolos csomagolás). Sokan örülnek neki, biztos van vagy a kétharmad.

A többiek más szögből is látják az utakat és tudják, hogy több mint pár cm-t kéne onnan eltávolítani, ahhoz, hogy egy tartós út legyen belőle, amit nem kell néhány év múlva újra csinálni, kátyúzni.

Nekik nincs bevezetve az ingyenes csatorna sem, ami bizonyos dolgokat sugároz (csak). Ők látnak, mást is, és megértik az összefüggéseket. Ők értik, hogy miért mennek el gyerekeik, unokáik az országból más országokba dolgozni, élni.

(Idevágó téma egy sportoldalról, érdekes alul a kommenteket is hozzá elolvasni!
http://sport.hir24.hu/nb1/2014/04/16/parades-fotok-a-felcsuti-stadionrol/)

Mobil benyomások

A vonaton vettem észre, hogy a jegyzetfüzetem otthon maradt. Könyvet az útra elraktam, golyóstoll mindig van nálam, de a füzet valahogy kimaradt… Sch…:-S

Nem marad más hátra emlékezetből írom le, amin töprengem útközben. Ilyen még úgy sem volt, gyakorlom - gondoltam.

Azért, még alaposabban átnéztem a táskám minden zegzugát… hátha *kérjétek és megadatik* alapon találok egy darab papírt, amire írni lehet. Hááá…. egy cetli!!!!... pár hete egy gyógynövény német nevét írtam fel rá (Griechisches Eisenkraut), A7-es méret… és hogy én mennyire örültem ott akkor annak a papírfecninek! Kulcsszavas jegyzetelésben mindig jó voltam, most akkor ezt vesszük elő és majd ebből, meg az emlékek előhívásából születik majd a bejegyzés.

Nos, hihetetlen, hogy egy ekkora cetlire mi mindent lehet körmölni apró betűkkel…!

Asztalnál foglaltam helyet, ahol két-két szék szemben helyezkedik el egymással, ott nagyobb az esélye, hogy valakivel/valakikkel beszélgetni lehet az úton. Szemben velem egy korombeli férfi ült. Modern hátizsák (frappáns, nagyon tetszett) koffer, Apple laptop, *okos* mobil (ami mindent tud) és egy könyv. Óvatosan meglestem a címét, német tankönyv szerű könyv Sebastian Kneippról… bingó! A témám. :-) Minden bizonnyal német/osztrák (esetleg, aki jól beszél németül) lehet. Nagyon elmerült a könyvben, majd néha a laptopban. Talán tanult vagy felkészült éppen. Nem úgy tűnt, mint aki kész egy kis laza csevegésre. Salzburg előtt csomagolt, egyre idegesebbnek tűnt, egy google térképet bogarászott, sok volt a felesleges mozdulata…

A tőlem jobbra fekvő nő hallhatóan horkolt. A tájban gyönyörködtem, havas hegycsúcsok kísértek, néhol tehenek legelésztek, aranyvessző bokrok az árokpartokon, mint fáklyák világítottak. 

Az állomásokon a hangvédő falak graffitijeit is jól szemügyre vettem. A salzburgiakra külön felhívnám a figyelmet! Művészi munkák. Komolyan, kéne őket zsűriztetni.

Idősebb hölgy érkezett, bécsi akcentussal udvariasan kérdezte, hogy helyet foglalhat e. Válltáskájából előhalászta az Apple Tablet hozzá egy T-com modemet. Idegesen kérdezte, hol a hálózati csatlakozó. Segítettem. Hol volt kapcsolata, hol nem, gyakran sóhajtozott… majd májkrémes kenyeret majszolt. Az egész vagont belengte a májkrém illata, néha a Tablet képernyőjét is elkente vele.

Idősebb mamika szállt fel St. Pöltennél, nagy kofferrel, két-három megtömött reklámtasakkal. Magyarul kérdezte tőlem, hogy szabad e a hely mellettem. (Rám van írva, hogy magyar vagyok…?) Minden bizonnyal nem beszélt idegen nyelvet. A bécsi utas nem örült a nénike sok-sok csomagjának, amit lábhoz helyezett el. Konyha szagot is hozott magával, a keze alapján kertben is munkálkodhatott előtte. Japona karórát viselt. Nem maradt sokáig, a csomagjai miatt átült máshová.

A bécsi hölgy elment a mosdóba és mindent ott hagyott az asztalon, az ülésen a táskáját is. Visszafele jövet egy srác szemből az ajtón át jól meglökte, annyira sietett. Nem ért rá várni, hogy a hölgy bejöjjön a vagonba. A néni németül felmordult *nem tanított meg az anyukád a modorra?*De ezt inkább már csak nekem és önmagának mondta.

A vagon ajtajai automatikusan nyílnak/záródnak ezen a járaton, ez is mind mobil. Akik már utaztak vele tudják és türelmesen vártak az érzékelőre, akik nem, feszegették jobbról, balról. Többnek megmutattam, hogy hol az érzékelő.

Bécsben cserélődött a vagon összetétele. Sokan leszálltak, de annál többen szálltak fel. Nagy zaj lett, sok fiatal magyar foglalt helyet. Már csodálkoztam, hogy egy ázsiai arcot sem láttam eddig. Itt megváltozott ez is. 

Átültem az asztal túloldalára, Bécsben megfordul a menetirány. A magyar mamika is visszajött hozzám, szembe velem, később jót szunyókált, még a szája is tátva volt. Jött egy harminc körüli nő pink nadrágban, pink cipőben, pint topban, pink kofferrel. Még a vállára tetovált hawaii nő hajába is egy pink hawaii rózsa volt tetoválva…

Rézsutosan szemben a másik asztalnál a két magyar huszonéves lány fennhangon “szórakoztatta” a fülkét. Okos mobilok elő, az egyik - *játszunk hazúgságvizsgálósat?* A másiknak nem volt kedve, hangosan beszélgettek, minden harmadik szó töltelékszó volt…

A fotón a könyv utolsó két sorának vége "…törj ki a … valóságból!” Coelho szavai mennyivel szebben csengenek.

Jobb helyet találtak a fiatalok a vagon másik végében, helyükre egy magyar nő ült mobillal a kezében. Később beszédbe került pinkkel. Ő is magyar! Hamar a téma a kölcsönök miatti külföldi munka kényszerére terelődött. Egy fiú is csatlakozott, akinek elmaradt a latin órája, ezért hamarabb tudott hazautazni. Politika is volt bőven, különböző kölcsönök, kölcsönalapok, kamatok, különböző bankok, jogi dolgok, a kormány.

Begördültünk Hegyeshalomra. Jobbról-balról -*szia! csak azért hívlak, mert most értünk át.*

Távolabbról egy titokzatosabb téma, idősebb férfihang -*Üdvözlöm! Nem kérem, özvegy vagyok, anyagi biztonságban, igen kérem. Köszönöm a hívását! Csókolom!*

Mobil világban élünk, ami persze sokszor segítség, így jó. De olykor már annyira sok, hogy fogom és kikapcsolom az enyémet, a Tablet meg inkább otthon is hagyom, így tudok még örülni egy A7-es cetlinek is. :-)

A lélek dala

Amikor haza készülök vagy egy régóta vágyott helyre, esetleg egy szívemhez közeli személy(ek) találkozására várok a lelkem már napokkal előtte készül. A gondolataim a téma körül forognak és benn, egészen odabenn - mellkas/szív/gyomor környéke - ahol a lélek lakik, valami különös bizsergés dolgozik.

Felidéz dolgokat, észbe juttat gondolatokat. Ráhangol, egy dallamot idéz, ami szájon át nem énekelhető, de ha elcsendesülsz belül hallható...

 

Szabadon élni - a könyv becsülete

Ez a két gondolat jutott eszembe, amikor már sokadszorra ma reggel (is) elhaladtam a könyves vitrin mellett.

Már talán egy éve is itt áll a községháza előtti téren, télen-nyáron, hóban-napsütésben ez az üveges könyvekkel teli szekrény. Csak úgy szabadon, nyitottan. Az üvegajtó rajta be van húzva, de nincs lezárva. Miért is lenne? Hisz ebben ez a lényeg.

Oldalán egy felirat: a könyves vitrin mindenkié, bárki beteheti megunt könyveit, bárki kivehet és elvihet onnan könyvet, akár úgy is, hogy nem tesz be helyette másik könyvet vagy csak leül a közeli padra és olvasgat egyik-másik könyvből.

Eleinte szkeptikusan vettem szemügyre a szekrényt… gondoltam, majd meglátjuk, hogy néz ki a “minibiblioték” egy-két hónap múlva…

És láss csodát, működik, a könyvek cserélődnek benne, nincs semmi tönkretéve, betörve, no graffiti…!

Így is lehet olvasni! Ki fogom próbálni, már böngészgettem a tartalmat...

Ébredés - Életképek

Reggel a parkon átsétálva egy cinege nagyáriájába kezdett. 

A patak partján egy fiatal pár összebújva, a lány turbékolva nevetett, a fiú óvón átölelte. 

Odébb egy ifjú diák, kezében jegyzetek, hangosan mondogatta magának a leckét, miközben körbe-körbe járt. Talpa alatt a sarjadó fű már ufo-körben letaposva. 

A játszótéren a padon anyák csevegtek, gyerekeik kacarászva másztak a csúzdára fel. A széles csúzda tetejére érve egy kisfiú büszkén körbenézett, meglátott és integetett. Visszaintettem. Vártam. Széles vigyorral bevárta a lányokat és együtt csúsztak.

Elhaladtam a tündérfa mellett is. Utolsó leheletű virágillata lágyan meglegyintett, mélyet szippantottam bele. 

A belvárosba érve a nárciszok kinyílt feje mind rám csodálkozott, tölcséreiken keresztül kürtölik a tavaszt...

Illatos tündérfára találtam…

Úgy hangzik, mint egy népdal… pedig nem... szó szerint kell kérem érteni.

De menjünk csak vissza az elejére. A minden rosszban van valami jó is (és talán fordítva a minden jóban is van valami rossz) szabályának megfelelően: a tél annyira enyhe volt, hogy nap, mint nap mehettem gyalog a munkába, a városba. Télen amikor hordja, süvít a szél buszra szállok és csak jó időben gyalogolok vagy ülök bicóra. Most egész télen mehettem gyalog és így esett meg, hogy megismerhettem egy számomra új növényt, egy jelentéktelen bokrot. Többször elhaladtam mellette, nem tűnt fel, nem volt mivel. Idén, végre megmutathatta magát nekem, hogy egyáltalán nem olyan jelentéktelen, ahogy én azt hittem!

Pompázatos szépsége ugyan nem vetekedhet a labdarózsával vagy egy mályvacserjével, de az illata sok mindent felülmúl. Apró sárga harangocskák csüngnek az ágakon és amivel bódít az egy méz-vanília jegyeket viselő édeskés illat, amit télen áraszt, mikor virágzik. Nagyon hasonlít egy női parfüm illatához, (még nem tudtam beazonosítani) nem véletlen, hisz erre is használják, mint megtudtam. Lefotóztam és bogarásztam a net-et, hogy miről is van szó. Így tudtam meg, hogy az illatos tündérfa (Chimonanthus praecox) nevet viseli, hogy Kínából származó cserje és hazájában megeszik, teának megfőzik az eszenciában gazdag virágokat. Nosza, hoztam egy marékkal a virágokból és én is készítettem egy teát belőle. Picit az illatos akácteához tudnám hasonlítani.

Nincs min töprengeni, feladat adott, be kell szereznem egy ilyen bokrot!

 

 

A tisztánlátás végett még ültettem is…

Megfigyeltem magam, minden év elején az első adandó tavaszias napon vágyaim közé tartozik az ablakok megpucolása. A téli kosz lemosása. A tisztánlátás jó érzésének begyűjtése. Az idén ez elég korán kezdődött. Február utolsó napja volt, amikor az összes ajtó, ablak kitárult, fűtést kikapcsoltam és neki is állhattam.

Az ablakpucolás részfeladati közé már rituáléként bekígyózik nálam az ültetés is. Biztos, hogy valamely növényemet át kell ültetnem, de legalább a cserepekben a földet fel kell frissítenem. Csak pár zöld szobanövényem van az orchideák mellett, de ők is odafigyelést érdemelnek. A szobapáfrány “jelezte” fiatalítást és frissítést kér.

Mire elkészültem mindennel a sugárzó nap illata belengte a lakást, szikrázott az üvegen, hozzá társult a friss föld nedves illata. Milyen kevés is elég tud lenni! 

Mi több!

Lüktet

Lüktet a város, egyre intenzívebben. Télen is lüktetett, de most felgyorsul minden. Melegszik, duzzad, ébred, illatozik és mosolyog.

Különlegesnek érzem. Miért? Hisz minden év így indul, nem…? Neeeem, most más, talán, mert nem volt telünk, és én napról napra úgy érzem, hogy nem is lesz. Úgy szorítom ezt az érzést, mint egy zuhanó, mikor kapaszkodik a felette lévő nadrágszárába. Pedig ismerem az intelmet “ óvakodj március idusától!” Aztán gyorsan el is hessegetem e gondolatokat.. :-)

Mégis reggelente, ha munkába megyek - vagy csak úgy kószálok a városban - érzem ezt a valamit, körbe leng az illat, bódít, idegenek visszamosolyognak - télen nem osztogatják csak úgy az odadobott mosolyokat! - elfeledkezem az időről, elmerülök a színekben és a formákban. Majd azon töprengek, melyik parfüm illatához hasonlít a nyíló bokor virágának illata. Lehet bármely mesterségesen előállított az az illat, az eredetit nem múlja felül. Hisz minden mesterséges illatnak egy természetes illat az alapja, indítója. Hányféle hangon trillázik a kismadár a bokorban? A cinege is több nyelven “beszél”? Leülök egy padra és csak erre koncentrálok. Micsoda varázslat! Van aki ezt nem éli meg? Képtelenség.

Jegyzetfüzet

Mára már három van, folyamatosan bővült az igényem az azonnali elérhetőség miatt… mert kell egy a hálóba, ahol általában olvasok, mindegyik könyvben találok valami fontos kiírnivalót, egy szép idézet, egy bölcs gondolat, egy szép leírás, egy különös kifejezés. Ha verset írok is ide kerül elsőre. 

Aztán kell a dolgozóba is egy, mert egy jó filmből is lehet jó dolgokat lejegyezni vagy a rádióban hallok valami vicceset. De, ha úton vagyok, is annyi minden történik, annyi mindent látok, hallok, azt is le kell jegyezni, így a táskába is kell egy notesz. “Könyvembe préselt naplementében” Zorán

Gépbe írni nem ér, csak hagyományosan. A füzetekben a betűk formáiban, egy-egy kanyarulatban, a sorokban is benne van az a pillanatnyi hangulat, egy érzés, egy hangsúly. Százszor is olvasva újra és újra élem az élményt, a témát. Már nem is jegyzetfüzet, inkább tankönyv, tőlem összeszedve magamnak...

Illatok

“A szag az neutrál kifejezés, az illat valami pozitív és a bűz az negatív” csengnek a szavai a fülemben egykori nagyon kedves magyar tanárnőmnek. Amit ő mondott, az nekem “szent” volt és igaz. És valóban, ezt így gondolom ma is.

Ahogy ez a mondat, úgy a különböző illatok, szagok is belém égnek, belém kódolódnak - ezért óriási szerepet játszanak életemben. Sőt fontosabbak, mint a látvány maga vagy az ételeknél az íz. Úgy kell az életemhez, mint a só. Gyűjtöm a különböző illatokat, bármerre is járok…

Más az illat vagy szag a berlini, a müncheni, a pesti metróban vagy a párizsi metróban. Nagyon jól emlékszem mindre. Ha becsukott szemmel röpítenének most bármelyik helyre is, a szagról meg tudnám mondani hol is vagyok.

Más az illata az erdőknek, a különböző fáktól, más-más évszakokban, sajátságos illattal bírnak. Más az illata a földnek, ha száraz poros, ha nedves esőkor, vagy ha korhadt avaros.

Más a füvek illata a sok-sok gyógynövénytől, lehulló levelektől. A különféle gyümölcsök!

Ha mi nők kapunk egy szál rózsát (esetleg más virágot) az első, amit teszünk megszagoljuk. Valljuk be őszintén, ha nincs illata (sok tömegesen termesztett rózsának nincs) picit más az egész… de ha finom illatos, akkor az megmarad. Belül.

Más az emberek illata. Mindenkinek van egy jellegzetes saját illata, ami szintén változhat, attól függően, hogy épp zaklatott, boldog vagy szerelmes. Meggyőződésem, hogy ez az elsődleges döntő szerep abban, hogy valakit szimpatikusnak találunk e vagy sem. Azt mondja a német (nagyon szeretem ezt a kifejezést) két ember között passt die Chemie és itt a kémia alatt én a kiáradó illatokra értelmezem(nem parfüm, nem deo). Bele sem gondolunk, nem feltétlenül tudatos, eldől akkor, amikor a másikat szemléljük, hallgatjuk, mert a másik illata akarva akaratlanul ott terjeng körülöttünk. Jól lehet olyan dolgokat mond, amivel egyetértünk mégsem szimpatizálunk az illetővel vagy épp fordítva számunkra hülyeségeket beszél és mi mégis találunk benne valami igen szimpatikusat. Ezért is sajnálom, itt a neten keresztül csak a másik szavát, véleményét tudhatjuk meg esetleg egy-egy fotót láthatunk róla, (jobb esetben találkoznak a blogosok egymással, nem véletlenül!)

Az emberek illatát nem lehet definiálni, lehet némi hasonlóságot a természetből hozni, de konkrétan nincsenek szavak.

Csak valahogy úgy, ahogy Patrick Süskind: A parfüm című könyvében megírta, ahogy az ennek nyomán készült filmben Ben Whishaw (Jean-Baptiste-t) játsza.

A gyermek önmagunkban

Hetek óta körbejár a téma. Talán egy dallal kezdődött, már régen és most újra itt gyűrűz körülöttem.

Gyermek léted benned táncol,

csak távol, távol.

Minden emlék benned lángol,

de fázol, fázol.

Most már óriások közt játszol,

mind számol, csak számol.

Most is elbújnál, mint százszor,

de látszol, látszol.

Vár rád fűtött ház és páholy,

hol a tábor, a sátor ?

Hányszor lennél inkább máshol ?

Bárhol, vándor.

Lennél könnyű szívű bátor,

csak mámor, csak mámor.

Minden elszórt perced gátol,

csak vádol, csak vádol.

Hova tűnt a "hol volt, hol nem" ?

A meséd felnőtt rég.

Vagy nagyon mélyen a szívedben

vár, hogy eljátszd még...

Hova tűnt a "hol volt, hol nem" ?

A csodát elvették.

Vagy elbújt mélyen a szívedben,

az időt várva, hogy hívd, hogy éld…

Valla Attila: Hol volt, hol nem (A Nox előadásában)

Az enthuziazmus a gyermekekben a legerősebb. Minél tovább megőrizzük önmagunkban a gyermeket, annál tovább tudunk valami iránt lelkesedni. Mert mit is ér lelkesedés nélkül bármit is tenni?

A sváb Margarete Steiff a Teddy mackó megalkotójának élettörténete mellett megismerhetünk egy öntudatos lány gyermeket, aki később egy emancipált nővé érik. A 2005-ös német filmben Margarete szerepében Heike Makatsch nagyszerű előadásban játsza a szerepet. (Margarete anyjának szerepében Suzanna von Borsody, magyar felmenők) 

A 19. században járunk, szegény család négy gyermekkel, gyermekbénulást kapó harmadik gyermek Margarete. Mégis kitartással, célokkal megértve “ ha mindig csak arra várunk, hogy egy másik életet éljünk, akkor sohasem élünk…” Megváltoztathatatlan tolószékes életében egészségesnek tartja magát az életre, az önálló életre. Varrni kezd, majd gyerekeknek készít különböző állatfigurákat. Mottója: “a gyerekeknek csak a legeslegjobb a jó”