Utózöngék az ünnepekből

Énem introvertált részének köszönhetően szívesen vagyok csendes szemlélő, legyen az utca, üzlet, hivatal vagy munkahely a természeten kívül (mert az áll mindenek felett).

Sokszor szeretek emberek között is lenni, nem annyira főszereplő, sokkal inkább megfigyelő vagy partner egy érdekes beszélgetésben.

De nagyon szeretek magamban is lenni, akkor és úgy, ha én dönthetek róla. (Micsoda egoizmus… :-S)

Jártamban-keltemben az ünnepek előtt/alatt/után néhány párbeszéd, jelenet megmaradt, amin - szokásomhoz híven - eltöprengek.

1. 

helyszín: benzinkút, sorbanálláskor, karácsony előtt

szereplők: anya és lánya (8-9 éves)

kislány: - anya, nézd milyen aranyos plüss állatkák! Figyeld, a mókus...vagy a krokodil!

anya: - igen, látom, de neked már annyi van otthon.

kislány: - de, anya, nézd ezt a mosómedvét...ilyen még nincs, és ez annyira aranyos!

anya: - kicsim, van otthon elég plüssállatkád.

kislány: - anya, kifizetem a zsebpénzemből, ígérem, kérlek…!

anya: - nem, kicsim, ez nagyon drága, 13,- Euro

kislány: - otthon, odaadom a zsebpénzemet, kérlek…!

én: (anya rám néz, talán némi tanácsért) - hiszen nemsokára karácsony… (mosoly)

anya: (megadó mosoly) - na, jó… karácsony lesz…

2. 

helyszín: utca, utolsó iskolanap az ünnepek előtt, hazafelé

szereplők: két fiú (6-7 évesek)

fiú 1: - nekem egész biztos, hogy kevesebb vérem van, mint neked!

fiú 2: - … ühüm… de te idősebb is vagy nálam!

3. 

helyszín: utca, karácsony előtt a nagy bevásárlási tumultusban

szereplők: idős házaspár, csomagokkal megpakoltan. Nő megy elöl, férje mögötte kullog, karjait húzzák a szatyrok.

férfi: (lemondóan, fáradtan) - elegem van…

nő: gyere csak!

férfi: - nem, elegem van!

nő: (harcias, szúrós tekintet hátra) - indulás!

férfi: (megadóan tovább kullog)

4. 

helyszín: egy bevásárlóközpont porcelán osztálya karácsony után

szereplők: férfi és nő, szerintem apa-lánya (bár lehet más összeállítás is) + két kutya. A férfinél egy berni pásztor keverék, mint a férfi nyugodt, vidám, barátságos. A nőnél egy yorkshire terrier, akaratos, harcias nyüzüge (bocsánat a yorkshire imádóknak) Miért is van, hogy sokszor

azonosítom a kutyatulajdonost a kutyájával, sőt még a külső adottságokban is vélek némi hasonlóságot … ? :-o

férfi: - ez a kávéskészlet jó lesz, nekem tetszik. Nem is drága.

nő: - most, karácsony után?

férfi: - persze, jövőre is lesz karácsony… csak szólj, hogy ne felejtsem el odaadni!

én: (mosoly) - lehet azt elfelejteni?

férfi: igen, idén is elfelejtettem egyik-másik ajándékot előszedni a szekrényből… (kaján vigyor)

Egy mondat jut eszembe: 

“az életet játszani kell, nem kell győzni, csak játszani” (The Legend of Bagger Vance)

 

 

Együtt úszni az árral.., de melyikkel?

Régóta foglalkoztat, most karácsony környékén megint “aktuálissá” nőtte ki magát.

Abban a világban, abban az időben nőttem fel (szocializmus) ami megkívánta az árral való úszást. Volt benn jó is, büszkén meneteltem a kisdobos és úttörő szellemben… (más kérdés, hogy volt e értelme. Szerintem bizonyos szempontokból igenis. De ez egy másik téma, amivel itt nem foglalkozom.)

Aztán, úgy adódott, hogy életem második harmadában egy másik világ, más rendszerébe csöppentem. Az árral úszás is más módon jelenik itt meg. Persze van jó(ra nevelő) sodrású ár is. 
Valamely árral úszni kell, mert különben megkapod a különc pecsétet. 
Azonusulni jó, hasonlóságokat a másikban felfedezni csodás, összhangban tevékenykedni építő, erőt és reményt adó!

Az ünnepek környékén megint fejbe kólintott, hogy “csak azért”, mert karácsony van/jön mi minden kerül megvételre, megtételre…

Kevésbé belső indíttatásból, tiszteletből, a szeretet jeléül, emlékezésül, elcsendesedésül.

Úszunk mindannyian egy hatalmas, az idő haladtával egyre sebesebb sodrású és duzzadó folyóban. Sokakat visz az ár, hej de sokat!

Ezért is örülök, amikor kis szigeteket vélek felfedezni, amikor nagy köveket találok útközben vagy amikor sok-sok parttá összegyűlt hozzám hasonló kavicsnál tudok kikötni!

Mindenkinek

Úszunk a hatalmas sodrású árral

Nem számolunk testvérrel, baráttal

Kösd ki csónakod a csend szigetnél

Gyújts gyertyákat közel a szívednél!

                                 (Timea Knebel)

Díszbe öltözött a szívem...

... amióta hetekkel ezelőtt biztossá vált, hogy karácsonyra haza tudunk menni és a család együtt tud karácsonyozni. (Ehhez tudni kell, hogy már évek óta nem volt rá mód, volt, hogy “gonosz dolgok” szóltak közbe. De ennek itt most nincs helye!)

… mert a családban mindenki egészséges és jól alakul körülötte minden.

… mert a munkánkban is döcög a szekér. (Nem is igényeltem, autót hozzá!)

… mert régi barátok látogattak meg tegnap a munkahelyemen és nagyon sok szeretetet kaptam az ölelésükből, a tekintetükből.

… mert egy volt kolléganőmtől pár napja megint saját készítésű lekvárokat kaptam, amiket maga készít, és fini.

… mert egy gyermekkori barát szívemhez kedves cd-t ígért ajándékba.

… mert ma vigyorog és ragyog a nap és én is vele!

… mert az endorfinok ugrabugrálnak bennem.

… mert “ki szeretet ad, szeretetet kap” törvénye most egymás után működik. (Bár nem vagyok naiv, tudom, hogy nincs ez mindig így)

… mert ma reggel óta karácsonyi dalokat hallgatok, és készülök, de nagyon.

 

Most már csak a “tejszínhab sapka” hiányzik az öltözetemből,,, ha a karácsony hófehér karácsonyban részesítene bennünket odahaza. Bár e sapka nélkül is teljes már az öltözetem :-) én már megkaptam a legszebb ajándékokat.

Nem szív alakú, de az van benne és Mindenkinek szeretettel küldöm!!!