A gyermek önmagunkban

Hetek óta körbejár a téma. Talán egy dallal kezdődött, már régen és most újra itt gyűrűz körülöttem.

Gyermek léted benned táncol,

csak távol, távol.

Minden emlék benned lángol,

de fázol, fázol.

Most már óriások közt játszol,

mind számol, csak számol.

Most is elbújnál, mint százszor,

de látszol, látszol.

Vár rád fűtött ház és páholy,

hol a tábor, a sátor ?

Hányszor lennél inkább máshol ?

Bárhol, vándor.

Lennél könnyű szívű bátor,

csak mámor, csak mámor.

Minden elszórt perced gátol,

csak vádol, csak vádol.

Hova tűnt a "hol volt, hol nem" ?

A meséd felnőtt rég.

Vagy nagyon mélyen a szívedben

vár, hogy eljátszd még...

Hova tűnt a "hol volt, hol nem" ?

A csodát elvették.

Vagy elbújt mélyen a szívedben,

az időt várva, hogy hívd, hogy éld…

Valla Attila: Hol volt, hol nem (A Nox előadásában)

Az enthuziazmus a gyermekekben a legerősebb. Minél tovább megőrizzük önmagunkban a gyermeket, annál tovább tudunk valami iránt lelkesedni. Mert mit is ér lelkesedés nélkül bármit is tenni?

A sváb Margarete Steiff a Teddy mackó megalkotójának élettörténete mellett megismerhetünk egy öntudatos lány gyermeket, aki később egy emancipált nővé érik. A 2005-ös német filmben Margarete szerepében Heike Makatsch nagyszerű előadásban játsza a szerepet. (Margarete anyjának szerepében Suzanna von Borsody, magyar felmenők) 

A 19. században járunk, szegény család négy gyermekkel, gyermekbénulást kapó harmadik gyermek Margarete. Mégis kitartással, célokkal megértve “ ha mindig csak arra várunk, hogy egy másik életet éljünk, akkor sohasem élünk…” Megváltoztathatatlan tolószékes életében egészségesnek tartja magát az életre, az önálló életre. Varrni kezd, majd gyerekeknek készít különböző állatfigurákat. Mottója: “a gyerekeknek csak a legeslegjobb a jó”

Művelődünk

Városi sétámban megéhezve tértem be a pékségbe egy finom Bierstangerl ebédre. Bierstangerl - söröskifli, amolyan bajoros változata a kiflinek. Persze, hogy sör van benne, meg sörélesztő, meg pirított hagyma, meg sajt, meg mindenféle magvak. Aki Bajorországban jár, ki ne hagyja, isteni puha belül, ropogós kívül!

Szóval, itt általában megtöltve különböző sajtokkal(zsíros, száraz vegyesen), salátával, uborkával adják. Elég laktató, nekem felér egy ebéddel!

Majszoltam a kiflimet, most kivételesen nem olvasgattam közben, várt a jó idő odakinn. A pékségekben mindig vannak ingyenes helyi újságok, no meg a Bild. ( Bild Zeitung - Európa legnagyobb bulvárlapja, napi sajtó (wikipedia). Érdekes, olvasottsága csökkenő tendenciát mutat…)

Szóval majszolgattam, és egy idős bácsika asztalától felállva tette volna vissza AZ újságot a helyére. Rám nézett, mutatván a lapot, hogy szeretném e ?

Én *-nem, köszönöm!*

Ő: (szigorú arc, újra próbálkozik) * - Bild, das bildet…* (bildet - képez, művel, formál)

Én: *lehet, de engem nem…* (mosoly)

Ő: (már nevet, érti, hogy értem, és visszateszi a lapot a helyére)

Én: (nevetek én is) Majd körbenéztem, ki vette még a lapot… Egy anya kisgyermekkel rám kacsintott. Veszi a lapot, aki veszi a lapot!

Volt idő, amikor ezzel a lappal ismerkedtem, hogy többször elolvastam. (Valamiről véleményt mondani csak úgy lehet hitelesen, ha azt ismerjük.) Az ország nagy része olvassa, ebből van, aki bevallja, van aki nem. Ma már nem cool ezt olvasni. Művelődéshez annyi a közelsége, mint Makó és Jeruzsálem távolsága.

Igyekeztem is a szabadba és sokáig elidőztem a Mangfall folyó partján. Ültem a Mangfall partán és nem sírtam…. hanem magamban nevettem (lehet a Piedránál sírtam volna…).

Figyeltem a sirályokat, hallgattam az ő sírásukat. A folyó egy szakaszát “használták” hídtól hídig. Az árral sodratták magukat, átfésülve a vizet eleség után, majd visszarepültek és ismét árral úsztak, újra és újra… pedig még a Bild-et sem olvasták… vagy épp ezért?

Álmok

Tudomásunk szerint az álmaink az agyunk képi feldolgozatai a bennünket foglalkoztató pozitív és negatív érzéseinkről. Lehetnek képek, hangok, érzések vagy gondolatok, válogatás nélkül, irányíthatatlanul. Hittem eddig.

DE, vannak, akik az álmaikat irányítani tudják. Ők a Klarträumer - németül, Oneironaut - görögül (oneiros+nautés->álom-utazó) tudatos álmodók - magyarul.

Azok a személyek, akik álmukban tudják, hogy ott és akkor épp álmodnak, kívánságuk szerint terelhetik a témát/képet, hogy mit álmodjanak.

Pl. nő álmában otthon jár a lakásban, minden szokványos, szeretné, ha (álmában) az egyik szobaajtót kinyitva ott áll Johnny Depp. Voilá.. és ott van!

Vagy kedve szerint lebeg álmában a világűrben, fentről szemléli a Földgolyót.

Szkeptikusok kételyeit eloszlatva: roppant egyszerű önteszttel bizonyosodik meg arról, hogy álmodik e már - két ujjával befogja az orrát. Ha nem kap levegőt, akkor még éber, ha minden további nélkül befogott orral kibírja, akkor már álmában van. :-)

Különböző szakértők, tudósok vizsgálták/vizsgálják, tesztelik ezzel - az egyébként eltanulható - képességgel rendelkező személyeket. Amire ugye nem mindenki alkalmas közülük. Ki az, aki ujjcsettintésre egy álomlaborban több tucat elektródával a fején, betolva egy MRI csőben alszik és álmodik ÉS az előtte megbeszélt jeleket adja az őt vizsgáló orvosnak! Ilyen egyeztetett jelek a csukott szemhéj alatti szemgolyó jobbra-balra vagy a kézfej ujjainak ütemes mozgatása.

Vannak, akik már a maguk javára használják e technikát. Egy sportoló “álmában” (fejben) edzi magát a tökéletes ugrásra. Egy zenész “álmában” komponálja a műveit.

Természetesen azon töprengek, hogy ha én is birtokosa lennék e képességnek, akkor mi minden szépet és jót álmodnék… talán úgy álmodnék, hogy fel se ébredjek… ott maradnék ebben az álomvilágban… :-) Álomról álomra röpködnék, mint a méhecske a virágokon! 

“Álmodtam egy világot magamnak,

Itt állok a kapui előtt.

Adj erőt, hogy be tudjak lépni,

Van hitem a magas falak előtt.”  Slamovits István: Álmodtam egy világot (Edda)

Őszinteség

Jó pár hete a neten kedves blogismerőseim az őszinteségről cseréltek véleményt.

Amin elgondolkodtam az a mondat volt, hogy őszintének lenni, sokszor “ráfizetés”. Van aki kihasználja őszinteségünket, és megbánt bennünket. 
Azon morfondíroztam, amit az egyik blogos írt, “nem mindig éri meg őszintének lenni”...

Átverve, kihasználva érezz(hetj)ük magunkat, ami fájdalmat okoz. 
Mégis,
a fájdalmaknak gyógyulni kell, be kell hogy gyógyuljanak, hisz nem fájhatnak egy életen át! Nem építhetjük az életünket a fájdalom köré. A heg megmarad emlékeztetőül, de heges ujjal is lehet újabb képeket festeni.

Vannak, igen vannak, - hisz tapasztaltam - akik visszaélnek az őszinteséggel.. hogy miért, nem tudom. Valószínű, más nézőpontokat képviselnek.

És akkor megsérülünk. Sérthetővé tettük magunkat, mert megmutattunk lelkünk zugaiból egy-egy sarkot. Nem azzal a céllal, hogy átjáróházat nyissunk, “csak” vendégségbe látjuk a másikat.

Azt gondolom, aki őszinte, sosem magára gondol először, sokkal inkább a másikat veszi figyelembe. Ad valamit, először az elsőbbséget, másodszor az őszinteséggel önmagát.