A lélek dala

Amikor haza készülök vagy egy régóta vágyott helyre, esetleg egy szívemhez közeli személy(ek) találkozására várok a lelkem már napokkal előtte készül. A gondolataim a téma körül forognak és benn, egészen odabenn - mellkas/szív/gyomor környéke - ahol a lélek lakik, valami különös bizsergés dolgozik.

Felidéz dolgokat, észbe juttat gondolatokat. Ráhangol, egy dallamot idéz, ami szájon át nem énekelhető, de ha elcsendesülsz belül hallható...

 

Szabadon élni - a könyv becsülete

Ez a két gondolat jutott eszembe, amikor már sokadszorra ma reggel (is) elhaladtam a könyves vitrin mellett.

Már talán egy éve is itt áll a községháza előtti téren, télen-nyáron, hóban-napsütésben ez az üveges könyvekkel teli szekrény. Csak úgy szabadon, nyitottan. Az üvegajtó rajta be van húzva, de nincs lezárva. Miért is lenne? Hisz ebben ez a lényeg.

Oldalán egy felirat: a könyves vitrin mindenkié, bárki beteheti megunt könyveit, bárki kivehet és elvihet onnan könyvet, akár úgy is, hogy nem tesz be helyette másik könyvet vagy csak leül a közeli padra és olvasgat egyik-másik könyvből.

Eleinte szkeptikusan vettem szemügyre a szekrényt… gondoltam, majd meglátjuk, hogy néz ki a “minibiblioték” egy-két hónap múlva…

És láss csodát, működik, a könyvek cserélődnek benne, nincs semmi tönkretéve, betörve, no graffiti…!

Így is lehet olvasni! Ki fogom próbálni, már böngészgettem a tartalmat...

Ébredés - Életképek

Reggel a parkon átsétálva egy cinege nagyáriájába kezdett. 

A patak partján egy fiatal pár összebújva, a lány turbékolva nevetett, a fiú óvón átölelte. 

Odébb egy ifjú diák, kezében jegyzetek, hangosan mondogatta magának a leckét, miközben körbe-körbe járt. Talpa alatt a sarjadó fű már ufo-körben letaposva. 

A játszótéren a padon anyák csevegtek, gyerekeik kacarászva másztak a csúzdára fel. A széles csúzda tetejére érve egy kisfiú büszkén körbenézett, meglátott és integetett. Visszaintettem. Vártam. Széles vigyorral bevárta a lányokat és együtt csúsztak.

Elhaladtam a tündérfa mellett is. Utolsó leheletű virágillata lágyan meglegyintett, mélyet szippantottam bele. 

A belvárosba érve a nárciszok kinyílt feje mind rám csodálkozott, tölcséreiken keresztül kürtölik a tavaszt...

Illatos tündérfára találtam…

Úgy hangzik, mint egy népdal… pedig nem... szó szerint kell kérem érteni.

De menjünk csak vissza az elejére. A minden rosszban van valami jó is (és talán fordítva a minden jóban is van valami rossz) szabályának megfelelően: a tél annyira enyhe volt, hogy nap, mint nap mehettem gyalog a munkába, a városba. Télen amikor hordja, süvít a szél buszra szállok és csak jó időben gyalogolok vagy ülök bicóra. Most egész télen mehettem gyalog és így esett meg, hogy megismerhettem egy számomra új növényt, egy jelentéktelen bokrot. Többször elhaladtam mellette, nem tűnt fel, nem volt mivel. Idén, végre megmutathatta magát nekem, hogy egyáltalán nem olyan jelentéktelen, ahogy én azt hittem!

Pompázatos szépsége ugyan nem vetekedhet a labdarózsával vagy egy mályvacserjével, de az illata sok mindent felülmúl. Apró sárga harangocskák csüngnek az ágakon és amivel bódít az egy méz-vanília jegyeket viselő édeskés illat, amit télen áraszt, mikor virágzik. Nagyon hasonlít egy női parfüm illatához, (még nem tudtam beazonosítani) nem véletlen, hisz erre is használják, mint megtudtam. Lefotóztam és bogarásztam a net-et, hogy miről is van szó. Így tudtam meg, hogy az illatos tündérfa (Chimonanthus praecox) nevet viseli, hogy Kínából származó cserje és hazájában megeszik, teának megfőzik az eszenciában gazdag virágokat. Nosza, hoztam egy marékkal a virágokból és én is készítettem egy teát belőle. Picit az illatos akácteához tudnám hasonlítani.

Nincs min töprengeni, feladat adott, be kell szereznem egy ilyen bokrot!

 

 

A tisztánlátás végett még ültettem is…

Megfigyeltem magam, minden év elején az első adandó tavaszias napon vágyaim közé tartozik az ablakok megpucolása. A téli kosz lemosása. A tisztánlátás jó érzésének begyűjtése. Az idén ez elég korán kezdődött. Február utolsó napja volt, amikor az összes ajtó, ablak kitárult, fűtést kikapcsoltam és neki is állhattam.

Az ablakpucolás részfeladati közé már rituáléként bekígyózik nálam az ültetés is. Biztos, hogy valamely növényemet át kell ültetnem, de legalább a cserepekben a földet fel kell frissítenem. Csak pár zöld szobanövényem van az orchideák mellett, de ők is odafigyelést érdemelnek. A szobapáfrány “jelezte” fiatalítást és frissítést kér.

Mire elkészültem mindennel a sugárzó nap illata belengte a lakást, szikrázott az üvegen, hozzá társult a friss föld nedves illata. Milyen kevés is elég tud lenni! 

Mi több!