Világom virága

Milyen a Te világod virága?   Van e?   Milyen a szirma?

Tolerancia

Nagy port kavart fel, nem is számítottam rá. Talán, mert itt elfogadottabb a másság, talán, mert itt közismert, talán, mert eszembe sem jutott volna, hogy Európa ennyire egyöntetűen voksol.

(az itteni szigorú vallási keretek között is elfogadott a másság, meggyőz, hogy nem a vallási nézeten múlik)

Nem hiszem, hogy a másság miatt. Akkor már két éve is meg kellett volna történnie annak, ami most történt. Hiszek a dal erejében.

Hiszem, ha az elfogadás nagylelkűbb lenne, akkor kevesebb lenne a provokáció! Nem kéne felhívni a figyelmet… “hé, mi is itt vagyunk, mi is attól a teremtőtől lettünk, mi ilyennek születtünk.” Van aki szőke, van aki sánta, van aki siket, van aki kettős, de ember.

Legyünk spártaiak és taszítsuk le? Más szörnyűséges népirtást már nem is emlegetnék.

Hisz mit tesz a gyermek is, ha nem kap kellő odafigyelést..? Lázad, felhívja magára a figyelmet, provokál. “Hé, én is itt vagyok és én más vagyok mint ahogy azt te gondolod.”

Mindenki, aki más, mint a tömeg és provokál, ott kiabál benne az a kisgyerek. “Vegyetek észre, én más vagyok, mint ti, de én is tudok énekelni, festeni, úszni, dolgozni… mint ti. Nekem is vannak értékeim.”

Szomorú, hogy keletebbre mennyire kevés a tolerancia. Az én gyökereim is onnan erednek, én is a konzervatívizmusban nőttem fel, és hordozom az értékeit. Meg is tartom míg élek, de látom a világban, hogy nem csak a keretek között van érték.

Végül: nincs semmi nemű érdekeltségem a témában, kizárólag a saját véleményem, értékítéletem.

Virtuális lopás zsákutcával

Néhany nappal ezelőtt valaki írt a fb-on arról, hogy általa keszitett fotó egy idegen oldalról köszönt vissza. Felháborította. Teljesen megértem, hisz, más tulajdonát képező dolgot saját célra szó nélkül csak úgy felhasználni eltulajdonítás. Még ha az a dolog “csak egy” fotó is. Még  ha az a dolog csak egy egyszerű fotó mindenféle művészi érték nélkül.

Aznap két bosszankodásra okot adó dolog is történt velem. Munkából hazafelé bevásároltam az egyik üzletben pár ruhaneműt. A pénztárnál a vevői kártyáról hosszasan beszélgettünk míg egy másik eladó elcsomagolta a kifizetett ruhaneműket.

Hazaérve később megnyitottam a blogjaim egyikét, ahol több más blogot nyilvánosan is követek. Olvasgatom mások blogját és egyszer csak látom, hogy az én fotóm ott virít egy általam nyilvánosan is követett (!) blog oldalán mindenféle hivatkozás, forrásmegadás nélkül… Elveim igen is vannak, nevezze bárki is túlságos öntudatnak. Ez felbosszantott és azonnal írtam is az illetőnek. Felháborodásomat a fb-on irtam ki magamból.

Este kicsomagoltam a vásárolt ruhákat és látom, hogy egy darabbal kevesebb volt a szatyromban. Hiányzott a fekete hosszú ujjú póló. Azon gondolkodtam, hogy bizonyítom be másnap egy másik eladónak, hogy egy darabbal kevesebbet kaptam meg, mint amit kifizettem, a blokkon szerepelt, de a táskámban már nem. Reménykedtem a becsületességben, a jóhiszemben.

Ahogy a blognál is! Reméltem, hogy az “elkövető” bocsánatot kér, eltűnődik azon, amit tett, törli a képet és legközelebb az általa készített fotókkal illusztrálja mondanivalóját vagy legalább hivatkozik.

Másnap az üzletben az idegen eladónő megnézte a blokkomat, telefonálgatott, majd közölte, hogy azonnal hozzák az itt maradt ruhadarabot. Elnézést kért és adott két vásárlási utalványt.

Most már csak valami hasonló megoldást vártam a blogos ismeretlentől is. (no nem vásárlási utalványt..) 

Amit kaptam: leszedte a fotómat, sajnálja a dolgot (?), közölte, hogy felreértés volt és javasolja, hogy védjem le a fotóimat…:-S  ja, és szép napot is kívánt, és hogy szépek a fotóim. :-)

Bár máig sem értem milyen felreértésről van szó, oldalamon ott a Kérés a kedves olvasókhoz a saját képeimmel kapcsolatban. 

Gondolom kiguglizza a neki tetsző fotókat és szépen díszítgeti vele az oldalát. Pechjére pont az én fotómba botlott :-)  és feltöltötte.( jól beszaladt az én utcámba..) 

Már törölte a fotómat, egy ahhoz hasonlót illesztett be (sejteni vélem kiguglizott egy újat, mástól)

Javaslatát megfogadtam, már csak őmiatta is, nehogy megegyszer beszaladjon az én zsákutcámba, mert akkor már lehet, hogy nem leszek ilyen humán.. :-) 

Pegid Isten lássa lelkem, ha megkér egész biztos, hogy hivatkozással hozzájárulok fotóm beillesztésére. Más is kért már tőlem fotót, bejegyzést. Hivatkozással, névaláírással semmi akadálya.

A minden rosszban van valami jó is alapon - többen írtak nekem, hogy milyen megoldások, lehetőségek vannak ilyen ügyben. Ezért itt is mégegyszer köszönetet mondok, és örülök, az összefogásnak a segítő szándéknak!!! :-) 

Köszönöm

Új utak.. (?)

Jártamban-keltemben sokfelé eljutottam már, sok úton mentem már, 06-án is ott voltam, aztán még az akadémiai faluban is voltam. Azt hallottam, hogy ott megállítanak, ha autóval be szeretnél menni a faluba és megkérdezik ki vagy, mit akarsz… hm... ilyen időkről én még csak olvastam, meg nem éltem. Visszajönnek talán? Nagyon remélem nem! Áhh, a rossznyelvek… nem kell mindent elhinni.

Mondom, nem kell mindent elhinni!

Szóval, bennünket nem állított meg senki, nem kérdezett ránk senki. Viszont őriznek ott mindent, szigorúan azon a több hektárnyi területen, táblák jelzik, mint Micimackónál: tilos az á… áááh, nem Malackával találkoztunk és nem éppen barátságosan néztek ránk, az idegen járókelőkre. Közel nem lehet menni, viszont távolból is jól lehet sok dolgot látni.

Szép. Ha az épület együtteseket mindentől elvonatkoztatva nézem, nagyon szép, igen, olyan “makoveczes”, nem ő tervezte, ezért -es, de azt is olvastam “Közép-Európa ékszerdobozának tervezték” sok-sok adókedvezményi közpénzből.

Amikor Sport Géza oldalán megnéztem a számítógépes tervet a stadionról - még a zene is ezt sugallta - úgy éreztem magam, mint egy modern gladiátor arénájában… Úgy tudom a gladiátorok arénájában mindig vérre ment a harc, ugye ez már nem olyan aréna… ugye…

Pedig majdnem baleset lett, az utca szemközti oldalán majd hasra lehet esni a gyalogosjárdának nem nevezhető szörnyedvényen… talán marad ki egy kis cement meg sóder. Sóder az van, láttam, meg homok is…(csak ne a szembe… hanem az innenső oldalra...)

Aztán láttam azt is, hogy sok helyen épülnek új utak. Végre, szép új utak lesznek a falvakban. Lesznek? A hepehupás aszfalt tetejét néhány cm-ig felmarják és arra kerül az új út (szép sztaniolos csomagolás). Sokan örülnek neki, biztos van vagy a kétharmad.

A többiek más szögből is látják az utakat és tudják, hogy több mint pár cm-t kéne onnan eltávolítani, ahhoz, hogy egy tartós út legyen belőle, amit nem kell néhány év múlva újra csinálni, kátyúzni.

Nekik nincs bevezetve az ingyenes csatorna sem, ami bizonyos dolgokat sugároz (csak). Ők látnak, mást is, és megértik az összefüggéseket. Ők értik, hogy miért mennek el gyerekeik, unokáik az országból más országokba dolgozni, élni.

(Idevágó téma egy sportoldalról, érdekes alul a kommenteket is hozzá elolvasni!
http://sport.hir24.hu/nb1/2014/04/16/parades-fotok-a-felcsuti-stadionrol/)

Mobil benyomások

A vonaton vettem észre, hogy a jegyzetfüzetem otthon maradt. Könyvet az útra elraktam, golyóstoll mindig van nálam, de a füzet valahogy kimaradt… Sch…:-S

Nem marad más hátra emlékezetből írom le, amin töprengem útközben. Ilyen még úgy sem volt, gyakorlom - gondoltam.

Azért, még alaposabban átnéztem a táskám minden zegzugát… hátha *kérjétek és megadatik* alapon találok egy darab papírt, amire írni lehet. Hááá…. egy cetli!!!!... pár hete egy gyógynövény német nevét írtam fel rá (Griechisches Eisenkraut), A7-es méret… és hogy én mennyire örültem ott akkor annak a papírfecninek! Kulcsszavas jegyzetelésben mindig jó voltam, most akkor ezt vesszük elő és majd ebből, meg az emlékek előhívásából születik majd a bejegyzés.

Nos, hihetetlen, hogy egy ekkora cetlire mi mindent lehet körmölni apró betűkkel…!

Asztalnál foglaltam helyet, ahol két-két szék szemben helyezkedik el egymással, ott nagyobb az esélye, hogy valakivel/valakikkel beszélgetni lehet az úton. Szemben velem egy korombeli férfi ült. Modern hátizsák (frappáns, nagyon tetszett) koffer, Apple laptop, *okos* mobil (ami mindent tud) és egy könyv. Óvatosan meglestem a címét, német tankönyv szerű könyv Sebastian Kneippról… bingó! A témám. :-) Minden bizonnyal német/osztrák (esetleg, aki jól beszél németül) lehet. Nagyon elmerült a könyvben, majd néha a laptopban. Talán tanult vagy felkészült éppen. Nem úgy tűnt, mint aki kész egy kis laza csevegésre. Salzburg előtt csomagolt, egyre idegesebbnek tűnt, egy google térképet bogarászott, sok volt a felesleges mozdulata…

A tőlem jobbra fekvő nő hallhatóan horkolt. A tájban gyönyörködtem, havas hegycsúcsok kísértek, néhol tehenek legelésztek, aranyvessző bokrok az árokpartokon, mint fáklyák világítottak. 

Az állomásokon a hangvédő falak graffitijeit is jól szemügyre vettem. A salzburgiakra külön felhívnám a figyelmet! Művészi munkák. Komolyan, kéne őket zsűriztetni.

Idősebb hölgy érkezett, bécsi akcentussal udvariasan kérdezte, hogy helyet foglalhat e. Válltáskájából előhalászta az Apple Tablet hozzá egy T-com modemet. Idegesen kérdezte, hol a hálózati csatlakozó. Segítettem. Hol volt kapcsolata, hol nem, gyakran sóhajtozott… majd májkrémes kenyeret majszolt. Az egész vagont belengte a májkrém illata, néha a Tablet képernyőjét is elkente vele.

Idősebb mamika szállt fel St. Pöltennél, nagy kofferrel, két-három megtömött reklámtasakkal. Magyarul kérdezte tőlem, hogy szabad e a hely mellettem. (Rám van írva, hogy magyar vagyok…?) Minden bizonnyal nem beszélt idegen nyelvet. A bécsi utas nem örült a nénike sok-sok csomagjának, amit lábhoz helyezett el. Konyha szagot is hozott magával, a keze alapján kertben is munkálkodhatott előtte. Japona karórát viselt. Nem maradt sokáig, a csomagjai miatt átült máshová.

A bécsi hölgy elment a mosdóba és mindent ott hagyott az asztalon, az ülésen a táskáját is. Visszafele jövet egy srác szemből az ajtón át jól meglökte, annyira sietett. Nem ért rá várni, hogy a hölgy bejöjjön a vagonba. A néni németül felmordult *nem tanított meg az anyukád a modorra?*De ezt inkább már csak nekem és önmagának mondta.

A vagon ajtajai automatikusan nyílnak/záródnak ezen a járaton, ez is mind mobil. Akik már utaztak vele tudják és türelmesen vártak az érzékelőre, akik nem, feszegették jobbról, balról. Többnek megmutattam, hogy hol az érzékelő.

Bécsben cserélődött a vagon összetétele. Sokan leszálltak, de annál többen szálltak fel. Nagy zaj lett, sok fiatal magyar foglalt helyet. Már csodálkoztam, hogy egy ázsiai arcot sem láttam eddig. Itt megváltozott ez is. 

Átültem az asztal túloldalára, Bécsben megfordul a menetirány. A magyar mamika is visszajött hozzám, szembe velem, később jót szunyókált, még a szája is tátva volt. Jött egy harminc körüli nő pink nadrágban, pink cipőben, pint topban, pink kofferrel. Még a vállára tetovált hawaii nő hajába is egy pink hawaii rózsa volt tetoválva…

Rézsutosan szemben a másik asztalnál a két magyar huszonéves lány fennhangon “szórakoztatta” a fülkét. Okos mobilok elő, az egyik - *játszunk hazúgságvizsgálósat?* A másiknak nem volt kedve, hangosan beszélgettek, minden harmadik szó töltelékszó volt…

A fotón a könyv utolsó két sorának vége "…törj ki a … valóságból!” Coelho szavai mennyivel szebben csengenek.

Jobb helyet találtak a fiatalok a vagon másik végében, helyükre egy magyar nő ült mobillal a kezében. Később beszédbe került pinkkel. Ő is magyar! Hamar a téma a kölcsönök miatti külföldi munka kényszerére terelődött. Egy fiú is csatlakozott, akinek elmaradt a latin órája, ezért hamarabb tudott hazautazni. Politika is volt bőven, különböző kölcsönök, kölcsönalapok, kamatok, különböző bankok, jogi dolgok, a kormány.

Begördültünk Hegyeshalomra. Jobbról-balról -*szia! csak azért hívlak, mert most értünk át.*

Távolabbról egy titokzatosabb téma, idősebb férfihang -*Üdvözlöm! Nem kérem, özvegy vagyok, anyagi biztonságban, igen kérem. Köszönöm a hívását! Csókolom!*

Mobil világban élünk, ami persze sokszor segítség, így jó. De olykor már annyira sok, hogy fogom és kikapcsolom az enyémet, a Tablet meg inkább otthon is hagyom, így tudok még örülni egy A7-es cetlinek is. :-)

A lélek dala

Amikor haza készülök vagy egy régóta vágyott helyre, esetleg egy szívemhez közeli személy(ek) találkozására várok a lelkem már napokkal előtte készül. A gondolataim a téma körül forognak és benn, egészen odabenn - mellkas/szív/gyomor környéke - ahol a lélek lakik, valami különös bizsergés dolgozik.

Felidéz dolgokat, észbe juttat gondolatokat. Ráhangol, egy dallamot idéz, ami szájon át nem énekelhető, de ha elcsendesülsz belül hallható...

 

Szabadon élni - a könyv becsülete

Ez a két gondolat jutott eszembe, amikor már sokadszorra ma reggel (is) elhaladtam a könyves vitrin mellett.

Már talán egy éve is itt áll a községháza előtti téren, télen-nyáron, hóban-napsütésben ez az üveges könyvekkel teli szekrény. Csak úgy szabadon, nyitottan. Az üvegajtó rajta be van húzva, de nincs lezárva. Miért is lenne? Hisz ebben ez a lényeg.

Oldalán egy felirat: a könyves vitrin mindenkié, bárki beteheti megunt könyveit, bárki kivehet és elvihet onnan könyvet, akár úgy is, hogy nem tesz be helyette másik könyvet vagy csak leül a közeli padra és olvasgat egyik-másik könyvből.

Eleinte szkeptikusan vettem szemügyre a szekrényt… gondoltam, majd meglátjuk, hogy néz ki a “minibiblioték” egy-két hónap múlva…

És láss csodát, működik, a könyvek cserélődnek benne, nincs semmi tönkretéve, betörve, no graffiti…!

Így is lehet olvasni! Ki fogom próbálni, már böngészgettem a tartalmat...